És miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, hogy látják az Urat.
(János 20:20)
Néhány nappal Húsvét előtt Jézus feltámadásának történetét olvastam János evangéliumának huszadik fejezetéből. Sokszor olvastam már ezt a történetet korábban is, de most Isten egy új megvilágításba helyezte a történetet.
(az elbeszélésbe akkor kapcsolódunk bele, amikor Mária és az angyalok beszélgetnek…)
… “Asszony, miért sírsz?” kérdezték az angyalok Máriától.
“Elvitték az Uramat,” válaszolta Mária könnyein keresztül. “Nem tudom, hová vitték Őt.” Megzörrent a mirtusz bokor Mária mögött, és ő odafordult. Épp egy férfi lépett oda hozzá. Jézus volt az, de Mária nem ismerte fel Őt, hiszen nem is számított arra, hogy Vele találkozhat.
Jézus ugyanazt a kérdést tette fel Máriának, mint az angyalok korábban: “Asszony, miért sírsz?”
Mária először azt gondolta, hogy a kertésszel beszélget…Nem sokat tévedett, hiszen magával a Fő Kertésszel állt szemben.
“Mert elvitték az Uramat, és nem tudom hová tették.”
Ezután Jézus egy egyszerű szót suttogott: “Mária”
És ahogy Jézus kiejtette nevét, Mária azonnal felismert az Urat.
Egy rövid beszélgetés után Mária visszasietett a tanítványokhoz, és így kiáltott: “Láttam Őt!’
“Kit?” kérdezték ők zavarodottan.
“Láttam Jézust! Életben van!” – felelte nagy örömmel Mária.
Később azon a napon, amikor a kiábrándult csoport a rejtekhelyén kuporgott, Jézus megjelent közöttük. Nem kopogtatott. Nem is nyitotta ki az ajtót. Egyszerűen csak ott termett közöttük.
“Békesség nektek! köszöntötte őket Jézus.
De a tanítványok nem ismerték fel Őt. Aki ott volt velük, úgy nézett ki mint Jézus, úgy beszélt, mint Jézus, …. mégis megdöbbentek, és nem fogták fel, hogy valóban Ő van ott velük.
Jézus annak érdekében, hogy meggyőzze tanítványait, hogy Ő a feltámadt Krisztus, egy egyszerű mozdulatot tett. Kinyújtotta karját és megmutatta szögektől sebes kezét. Ezután felhajtotta felső ruháját, hogy megmutassa a dárdadöféstől sebzett oldalát.
Csak ez után hittek neki…
A Biblia verseinek olvasása közben az utolsó szakasz ragadta meg figyelmemet:
Jézus megmutatta kezét és oldalát nekik.
Istenem! sóhajtottam fel, nem ismerték fel mindaddig Jézust, még sebeit meg nem mutatta a tanítványoknak!
Isten mintha a következő szavakat suttogta volna nekem: “Igen gyermekem, szerettem volna, ha felfigyeltél volna erre a tényre. Ők mindaddig nem ismerték fel Jézust, míg meg nem látták sebeit, de ez nincs máshogy a napjainkban sem… amikor nők és férfiak, akik megtapasztalták a sérüléseik gyógyulását az életükben, és nem szégyenlik megmutatni sebeiket ennek a vérző, szenvedő világnak, akkor tulajdonképpen Jézust mutatják meg az embereknek.”
Jézusnak nem kellett volna megtartania sebhelyeit a feltámadt testén. Egy teljesen megújult, karcolás mentes testben is feltámadhatott volna. Hát nem Ő gyógyította meg a leprások kezét és lábát, nem Ő helyezett húst a csonka végtagokra? Úgy gondolom Jézus azért tartotta meg a sebeit, mert azok becsesek voltak számára… és az emberek is ezeken a forradásokon keresztül ismerik fel Őt, mint Megváltót.
Mi is azáltal mutathatjuk be Jézust környezetünknek valóságosan, ha nem rejtegetjük saját sebeinket. Ha megmutatjuk begyógyult sérüléseinket, fájdalmainkat, és ezen keresztül mesélünk a Nagy Orvosról, Akinek a gyógyulásunkat köszönhetjük.
Drága Istenem! Köszönöm, hogy Jézus megtartotta sebeit feltámadásakor. Azért imádkozom, hogy soha se palástoljam el saját sebeimet, hanem az emberek ezeken a forradásokon keresztül tekinthessenek az orvosok Orvosára, és ismerhessenek meg Téged, szerető Istenem. Jézus nevében, Ámen
(Forrás: Girlfriends in God, Sharon Jaynes, Jesus’ Scars, http://www.girlfriendsingod.com/2014/jesus-scars/, used with permission)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: