„Ímé eljő a felhőkkel; és minden szem meglátja őt, még a kik őt által szegezték is; és siratja őt e földnek minden nemzetsége. Úgy van. Ámen. Én vagyok az Alfa és az Omega, kezdet és vég, ezt mondja az Úr, a ki van és a ki vala és a ki eljövendő, a Mindenható.”
(Jelenések könyve 1. fejezet 7-8. vers)
A szószékről többször feltettem már a kérdést: szoktatok azon gondolkodni, hogy milyen lesz az a pillanat, mikor megláthatjuk Jézust, milyen lesz ott állni előtte, belenézni a szemébe, megérinteni a kezét?
S milyen furcsa, sokan nem szoktak, sőt nem is mernek erre a pillanatra gondolni. Miért? Mert annyira hihetetlen, annyira elképzelhetetlen, hogy a szerető Isten keblére akarja ölelni a hozzátérő bűnös embert.
Hát igen, aki csak megszokásból vallásoskodik, aki csak ünnepi, vagy hobbi keresztény, az Jézus gyűlölőivel együtt legszívesebben elkerülné ezt a találkozást.
Bizony én sem szívesen lennék Heródes helyében, akinek annyi gyilkosságért kell majd akkor számot adni, vagy azon főpapok helyében, akik halálra adták Őt, vagy Júdás helyében, aki oly sokáig a tanítványok táborában volt, csodák átélője volt, mégis csókkal árulta el az Emberfiát.
Igen, talán az ő helyzete a legtragikusabb, hiszen oly közel volt hozzá Jézus, oly sokszor kapott figyelmeztetést, hogy ne veszítse el a célt. De számára fontosabb volt saját álmainak megvalósítása, de abból se lett semmi. Valószínű félelemmel nézi majd, mikor Jézus eljön dicsőségében.
S te hogyan állsz majd ott?
Petőfi Füstbe ment terv című versében így ír: „Egész úton – hazafelé – Azon gondolkodám: Miként fogom szólítani. Rég nem látott anyám? Mit mondok majd először is. Kedvest, szépet neki?”
Gondolkodtál már azon mit fogsz Jézusnak mondani, mikor hazaérsz?
Elmélkedj ma ezen minél többet!
(Forrás:Reggeli dicséret)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: