Mrs. Wong meghajolt. Én is meghajoltam. Ő újra meghajolt. Vajon hány meghajlás szükséges? – tanakodtam, miközben mosolyogva ismét meghajoltam mélyebben, abban reménykedve, hogy egy mély meghajlás véget vet ennek a formaságnak.
Kínai utam során az a kiváltság ért, hogy több hívő kínaival találkozhattam. Mivel én voltam a csoport egyetlen női tagja, én kaptam azt a megtisztelő feladatot, hogy riportot készítsek Mrs. Wonggal. Vettem egy kis édességet egy utcai árustól, hogy kellemesebbé tegyem együttlétünket. Beszélgetőtársam éppen vidékről érkezett tradicionális Mao ruhát viselt, a szék szélére ült le. Egyszer, kétszer, háromszor kínáltam édességgel. Tolmácsomnak igaza volt, a harmadik alkalommal megtört a jég! Mrs. Wong vett egy darab süteményt, és ezzel véget ért az udvariassági szertartás, elkezdhettük a riportot.
– Mrs. Wong, mikor lett hívő keresztény?
– Hat évvel ezelőtt.
– Mesélne nekem a szolgálatáról?
– Minden héten körbejárok egy tizenhat kilométeres körzetet biciklivel. Hat falut látogatok,
minden nap egyet. Vasárnap otthon maradok.
– Kiket tanít?
– Öt-hatszáz férfit és nőt.
– Hogy tértek meg ezek az emberek?
– Beszéltem nekik Jézusról.
– Mrs. Wong, ez azt jelenti, hogy az elmúlt hat év alatt, mióta megtért, hatszáz embert vezetett
Krisztushoz?
– Igen.
Ezt az igent olyan egyszerűen mondta, mintha természetes és mindennapos dolog lenne évente száz embert Krisztushoz vezetni – valami olyan, amit bárki megtehet.
“Drága Uram!” – imádkoztam.- Köszönöm, hogy ilyen kiváltságban van részem, és találkozhattam ezzel az asszonnyal, akinek ilyen világos az életcélja. Vésd a szívembe azt a meggyőződést, amit benne látok!”
Mrs. Wong tudta, miért él ezen a földön. Tudta, mit akar Isten az életével tenni. Céltudatos életet élt.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: