Csendes Percek Istennel

Tanítsd meg hallgatni a lelkem

„Megtanítottam hallgatni a lelkem, így békét szereztem neki.” Zsolt 131,2a   Nagydumás vagyok. Mindig is az voltam. Mikor hazahoztam a bizonyítványomat, a szüleim nem is számítottak közepesnél jobb magatartásjegyre. Egyik tanítónénim udvariasan próbált fogalmazni, ezért „nagyon szociálisnak” nevezett. A többiek nem kerteltek: „Wendy túl sokat beszél. Többet tudna tanulni, ha kevesebbet járna a szája.”Sajnos, a… Tovább »

Csalódások

„Tudjuk azt is, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik, hiszen ő saját elhatározásából választotta ki őket.” Róm 8,28      Nemrég egy ismerősöm megkérdezte, szoktam-e csalódást érezni. Mondtam, hogy igen, s igyekeztem valami kegyes magyarázatba göngyölni a válaszomat. Másnap aztán bekövetkezett. Egy igazi nagy csalódás vágott fejbe, s szorította össze a szívemet. Volt… Tovább »

Olyankor

„Általa vigyük Isten elé a dicsőítés áldozatát mindenkor, azaz nevéről vallást tévő ajkaink gyümölcsét.” Zsid 13,15   Akkor vettem észre, mikor épp kifelé mentem a szobából. Arca komorsága elnehezült szívre utalt. Kérdőn néztem rá, mire csak nemet intett a fejével. Előzőleg azért imádkoztunk, hogy jó hírt kapjon, igen választ egy lehetőségre, amiért nagyon sokat dolgozott…. Tovább »

Jelentésteli szépségek váratlan helyeken

„Tekintsetek föl a magasba,és nézzétek: ki teremtette az ott levőket? Előhívja seregüket szám szerint, néven szólítja mindnyájukat.” Ézs 40,26    Ha azt mondja valaki, találok valami szépet a kertem gyomjai közt, nem hittem volna. Mégis ez történt egyik tavaszi reggel Seattle-ben lévő otthonomban. Harmadik gyermekemmel való terhességem első időszakában voltam, annak minden kimerítő tünetével, elhívtam… Tovább »

Láthatatlan küzdelem

„Tegyétek fel az üdvösség sisakját, és ragadjátok meg a lélek kardját, vagyis az Isten szavát.” Ef 6,17 Egy mezőn voltam, éjszaka. Nem voltam egyedül, de nem tudtam kivenni az arcokat, csak a hold halvány sugarai törték át a sötétséget. Hirtelen a semmiből valami ellenséges erő a földre döntött, nem tudtam védekezni. Gyűlölet áradt a tarkómra…. Tovább »

Hogyan juttassam uralomra a békét?

„És a Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben.” Kol 3,15a    Amennyire képes vagyok visszatolni az esőt a fellegekbe, ha égre emelem a kezeimet, vagy elkapni a szivárvány végét, ha nagyon gyorsan futok felé, vagy visszaszorítani a dagályt, ha nekifeszítem a lábam a tengerparton, csak annyira tudom utolérni és megragadni a békességet. Béke. Amiért a világ… Tovább »

Hitet az érzelmek fölé

„Mert te vagy szabadító Istenem, mindig benned reménykedem.” Zsolt 25,5, Hónapokig dolgoztam rajta, nagy reményekkel, bízó várakozással.Egy szempillantás alatt összeomlott. A hír hegyes késként a szívemig hatolt, álmaimat apró darabkákra vagdosta.Olyan nagy volt a csalódás, hogy nem tudtam az érzéseimen felülemelkedni. Fáradhatatlanul dolgoztam ezen a projekten, és most kiderült: hiába. Csalódást és elutasítást éreztem.Aztán ez… Tovább »

Mikor elő akar jönni belőlem a csúnya kislány

„Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljessé legyen.” (Jn 15,11)   Előfordul néha veled is, hogy valaki ki akarja tépni az örömöt az életedből? Velem igen. És ilyenkor nagyon nehéz. Harcolnom kell. A jó kislány bennem azt mondja: „Légy kedves. Viselkedj Jézushoz méltóan. A te felelősséged, hogyan reagálsz. Uralkodj… Tovább »

Nincs cím megadva

„Sok mindenre gondod van és sok mindennel törődsz, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, és nem is veszíti el soha.” Lk 10:41-42   A főiskolán az egészségtan tanárunk azt tanította, figyeljünk oda, hogy minden nap aludjunk nyolc órát, dolgozzunk nyolc órát és szórakozzunk nyolc órát. Szerinte ez a kiegyensúlyozott élet képlete…. Tovább »

Néha kedvem volna megszökni

„De a híre annál jobban terjedt, és nagy sokaság gyűlt össze, hogy hallgassák, és meggyógyítsa őket betegségeikből. Ő azonban visszavonult a pusztába és imádkozott.” Lk 5,15-16   Kicsi volt még mindhárom gyermekem, mikor egyszer a könyvesboltban megakadt a szemem egy címen. Pontosan kifejezte azt, amit éreztem akkor. Megvettem hát, hazavittem, és elrejtettem az éjjeliszekrényem fiókjába… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!