Csendes Percek Istennel

Isten nevei

Adjatok hálát az Úrnak, hívjátok segítségül nevét, hirdessétek tetteit a népek közt! Dicsőítsétek szent nevét, szívből örüljenek, akik keresik az Urat! Folyamodjatok az Úrhoz, az ő hatalmához, keressétek orcáját szüntelen! Krónikák első könyve 16:8, 10-11 Isten arra bátorít bennünket, hogy hívjuk segítségül az Ő nevét, és nem kell szűkölködnünk a választékban, a Biblia sokféleképpen mutatja… Tovább »

A nagy sietésben elmulasztott dolgok…

Néhány évvel ezelőtt abban a kiváltságban volt részem, hogy megismerkedhettem BJ.-vel. Egy sorral előttem ült a repülő gépen, és szeretettel fogadott bennünket, amikor elfoglaltuk a helyünket. Rövid időn belül BJ körül ülőkben teljesen világos lett, hogy BJ. mennyire izgatottan várja a repülést… Nagyon hangosan beszélt, a megjegyzései kissé gyermetegnek tűntek korához képest, hiszen már felnőtt… Tovább »

Lassíts

„És elnevezte Isten a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának. Így lett este, és lett reggel: első nap.” 1Móz 1,5 Egyik nap a Bibliámat olvasva észrevettem egy komoly „tévedést” az Írásban. Mindenki tudja, hogy előbb jön a reggel, az este csak azután. Nemde? De itt fehéren feketén más áll. A Teremtés Könyve elején azt olvassuk:… Tovább »

Add át a gondjaidat

„Az én Istenem kielégíti majd minden szükségteket gazdagsága szerint dicsőséggel Krisztus Jézusban.”  Fil 4:19 Isten biztosan előre látta azokat az eseményeket gyermekei életében, amelyek miatt ők majd aggodalmaskodni fognak. A legérettebb keresztények is gyakran eltúlozzák, és szorongva nyögnek gondjaik terhe alatt. Aggódunk a személyes dolgaink, a családi problémák, anyagi gondjaink miatt, szorongással töltenek el múltbeli… Tovább »

Feltétlenül beszélgess velük, mielőtt visszamennek az iskolába…

Rápillantottam az étkező asztal körül ülő fiatalokra, és egy kétségbeesett fájdalom lett úrrá rajtam, az a fajta fájdalom, melyet mi nők gyakran megtapasztalunk amikor mélyen és elkötelezetten szeretünk valakit. Akár a családtagjaimról van szó, akár azokra gondolok, akiket szinte már családtagoknak tartok, a legjobbat kívánom nekik. Ezek a drága fiatalok telve vannak álmokkal, fényes jövő… Tovább »

Ételhulladék-kincs

„De hála Istennek, aki megadta nekünk a győzelmet a mi Urunk Jézus Krisztus által.”  1Kor 15:57 Ha van valami, ami lehetővé teszi, hogy egy szituációban Isten békéje szétáradjon bennünk, akkor az az őszinte hálaadó lelkület, amit kifejleszthetünk magunkban. Jackson fiam tudja, hogy így van. Akkor értettem ezt meg, mikor nemrég elolvastam egy dolgozatát, amit ideadott… Tovább »

Isten ereje

“…kérem, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt, és világosítsa meg lelki szemeteket, hogy meglássátok, milyen reménységre hívott el titeket, milyen gazdag az ő örökségének dicsősége a szentek között, és milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma rajtunk, hívőkön. Minthogy hatalmának… Tovább »

KÖNYVKLUB: Corrie Ten Boom, A Menedék, 8. és 9. fejezet: Gyülekező viharfellegek. A razzia.

1. A nyolcadik fejezetben többször is olyan ponthoz érkezik a történet, ahol már nincsenek emberi válaszok, és az ember már nem tud mást tenni, mint bízni az Istenben, aki számára semmi sem lehetetlen.  Ezt teszi Nollie, aki az Istenre bízza a fiatal zsidó nő – emberileg már menthetetlen – sorsát, Corrie, mikor azt tanácsolja a… Tovább »

Újra és újra megújuló erő

“Boldog az az ember, akinek te vagy ereje, aki a te utaidra gondol. Ha a Siralom völgyén mennek is át, források völgyévé teszik azt, az őszi eső is elárasztja áldásával. Újult erővel haladnak, és megjelennek Istennél a Sionon.” 84. Zsoltár 6-8 Ha egy napig a “kezemként” kellene szolgálnod, igencsak elfoglalt lennél. Mellettem ülnél a számítógépnél,… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!