(Rómabeliekhez írt levél 8. fejezet 28. vers)
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember. Volt neki egy fia és egy sovány gebéje, mellyel a kis földjüket szántották. Egyszer aztán a ló elkóborolt és nem jött vissza.
A falubeliek erre azt mondták; Jaj szegények, milyen csapás! Már lovuk sincs már, amivel a földet műveljék.
Eltelt két-három hét, mikor váratlanul hazakerült a gebe, de már nem egyedül, hanem vadlovak egész csapatával.
A falubeliek erre azt mondták: Milyen szerencsések! Most már vígan és gazdagon élhetnek, mással dolgoztatnak.
Telt múlt az idő, a fiú épp be akart törni egy lovat, mikor leesett és olyan súlyosan megsérült, hogy egész életére lesántult.
Erre a falubeliek így szóltak: Jaj szegények, micsoda szerencsétlenség! Ki fogja most vezetni a gazdaságot?
Később kitört a háború. Minden fiatalt besoroztak a faluból kivéve a sánta fiút.
Erre mindenki azt mondta: Ó, milyen szerencsések! Így biztosan nem veszítik el a szülei.
S valóban, milyen rövidlátó az ember! Csak a pillanatnyi helyzetet látjuk, és azt is többnyire sötéten, reménytelenül, kilátástalanul. Pedig boldogságunk nagyban életszemléletünkön is múlik.
Erről tesz bizonyságot a Biblia minden hőse, akik arra biztatnak ma is:
„Érezzétek és lássátok meg, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, a ki ő benne bízik. Féljétek az Urat, ti szentjei! Mert akik félik Őt nincs fogyatkozásuk. Az oroszlánok szűkölködnek, éheznek; de akik az Urat keresik, semmi jót sem nélkülöznek.” (Zsolt.34:9-11)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: